Meg kell mondjam őszintén, én nem igazán vagyok az a típus, aki szereti a változásokat és szeret változtatni, aki folyamatosan új dolgokat próbálna ki vagy imádja az újításokat és újdonságokat bevinni az életébe, legyen szó magánéletről, vagy munkáról. Nekem saját vállalkozásom van már közel öt éve, és azt kell mondjam, hogy folyamatos növekedést és fejlődést produkál a cég, ami kifejezetten nagy öröm számomra. Nem csak azért, mert ez által meg tudom mutatni a környezetemnek, hogy mindent meg tudok valósítani, amire ők azt mondták, hogy alkalmatlan vagyok rá, hanem bizony azért is, mert így immáron közel ötven embernek tudok munkát és megélhetést biztosítani. Kifejezett felelősséget érzek az embereim iránt, ezért igyekszek minden téren a legjobbat nyújtani a vállalkozásom számára a külső szakemberek tekintetében is.
A munkavédelem nekem mindig is nagy mumus volt, és mint utólag kiderült, nem is igazán választottam jól, és le is kellett cserélnem az előző szolgáltatót. E nagy tanulság volt számomra, annál is inkább, mert hogy nem én vettem észre a csere fontosságát, hanem egy külső tanácsadó, akihez segítségért fordultam. Nem igazán tudtam ugyanis mire vélni azt, hogy a cég fejlődése lelassult. Tudom jól, hogy ezek a lassulások vagy stagnálások mind-mind jelzés értékkel bírnak a cégvezetőség felé, legalábbis észre kell venni az intő jeleket a szakadék előtt.
Tanácsadóhoz fordultam, aki rávilágított, hogy túl sok olyan külső partnerrel dolgozok, aki a feladat részt tovább vetíti az alkalmazottakra, és akik így kevesebb energiával nyújtanak mégis alap szolgáltatást és mindemellett még terhelik is a céget munkával. Váltanom kellett, és ami meglepetés volt számomra, hogy még a munkavédelmi cég is cserére szorult, és csak most, hogy már az activesafety csapatával dolgozok együtt érzem, hogy mennyire igaz ez az állítás és mennyire jó döntés volt a csere. Az Activesafety által biztosított munkavédelmi koordinátor például az egyik legnagyobb segítség az építkezéseken. Iszonyatosan jó most már így a munkamorál és a munkaelosztás a cégen belül. Örülök, hogy mertem tanácsadóhoz fordulni és annak is örülök, hogy jól sikerültek a szolgáltató váltások.