Én nem tartom magamat egy buta embernek, igaz túl okosnak sem, olyan átlagosnak. Éppen ezért, el is szoktam mondani, hogy tudom azt is, mik a gyenge pontjaim vagy ha úgy tetszik a gyengeségeim. Én bizony nem vagyok egy számítógép zseni és nem értek a telefonok világához sem annyira. Szeretem az okos telefonokat, nincs ezzel semmi baj, de beállítani, átállítani és letölteni, feltölteni és nem fogok rájuk semmit az biztos. Legalábbis nem fogok tudni akkora sikerélménnyel működni ezen a területen amiért egyáltalán megérné belevágni a feladatba. Én ezt tudom, és nagyjából már a környezetem is teljesen tisztában van ezzel. Az éltem azonban úgy látom kimarad ebből a körből, mert egyre több olyan hirtelen fellépő feladattal áldd meg engem, amitől nem tudok elmenekülni ezek elől a dolgok elől sem. Hála a jó égnek azért mindig akad segítségem egy-egy jóbarát személyében. Hová is lennék nélkülük!?
Valamelyik nap például muszáj volt nagyon gyors és hatékony segítséget kérnem, mert amire szükségem volt, de nagyon rövid időn belül, az egy samsung felefon szervíz budapest területén. Természetesen az lett volna a cél, hogy minél közelebb legyen, de őszintén szólva annyi elrettentő példát hallgattam meg egy-egy embertől egy-egy szervízt illetően, hogy én mondtam a barátnőmnek, akitől végül segítséget kértem, hogy legyenek bárhol, ha azt mondja hogy szakszerűen és jól dolgoznak, én elviszem a telefonom, ugyanis szükségem van a készülékre is és az azon tárolt adatokra is a munkámhoz.
Tudom, hogy főben járó bűn lenne a főnököm szemében, hogy sikerült teljesen összetörtön a kijelzőjét a telefonnak, ezért próbálom gyorsan, még a hétvége alatt megjavíttatni, hogy ne is jöjjön rá, ez valaha megtörtént. El is vittem a telefont, ahogy javasolta, az androidszervíz.hu csapatához, akik szinte hihetetlen sebességgel és nagyon profin megcsinálták a telefonom. A címük már megvan, a beállításokat is megcsinálták nekem, nagyon aranyosak voltak, és a főnököm sem tudja, hogy mi történt. Az élet mehet tovább, a barátnőm pedig kap egy nagy csokitortát tőlem, mert megmentette az életem és tudom, hogy szereti.